Moniro

Anya vagyok, nő vagyok, feleség vagyok és igyekszem kreatívan megélni a pillanatokat

Mit tegyek az adventi naptárba, ha nem édességeket akarok?
Mit tegyek az adventi naptárba, ha nem édességeket akarok?

Sokat gondolkoztam az elmúlt években, mit is tegyek 24 napon át a gyerekek adventi naptárjába, ha nem csokikkal akarom elárasztani őket. Decemberben úgyis rengeteg a csoki és a nasi. 

20181203_171446.jpg

A célom az volt, hogy legyenek benne kis családi programok, kreatív feladatok és néha egy kis apróságot is rejtsenek azért a zsebek.

Minden évben nagyon izgatottan várják a gyerkőcök nálunk a december elsejét, hogy feltehessék a falra a saját kis naptárjukat és olyan jó ...

18 hetesen megszültem a beteg kislányomat
18 hetesen megszültem a beteg kislányomat

Régóta tervezem, hogy kiírom magamból, hogyan szültem meg 18 hetesen a kislányunkat, de nagyon nehezen megy ez…. végül adtam magamnak egy határidőt, hogy a babagyász világnapjáig meg akarom írni magam miatt is és mások miatt is, mert szeretném felhívni pár nagyon fontos dologra a figyelmet, például a szűrésekre, vizsgálatokra, a gyász megélésére.

Az egy éves kisfiunk után szerettük volna, ha lassan jönne egy kistesó. Csodával határos módon, az első ...

Itt a gesztenye szezon - készíts Kippkopp és Tipptopp bábut
Itt a gesztenye szezon - készíts Kippkopp és Tipptopp bábut

Gyermekeim imádják a Kippkopp és Tipptopp meséket. Emlékszem én is mennyire szerettem őket és képes voltam hosszú ideig csak a szépen megrajzolt karaktereket figyelni a kedves kis történetek mellett.

Kirándulás közben rengeteg gesztenyét szedtünk és egyértelmű volt, hogy készítünk belőle minimum egy-egy Kippkopp és Tipptopp bábut. Szerintem írtó helyesek lettek, így gondoltam megosztom veletek, hátha nektek is megjön a kedvetek.

Íme a végeredmény:

20200927_140748_1.jpg

...

Hallásfejlesztő játék kinder tojás belsőből
Hallásfejlesztő játék kinder tojás belsőből

Húsvét idején a legtöbb gyerkőc sok kinder tojást kap.

Ezekből a sárga belső tojásokból a gyerekeimmel készítettünk egy nagyon jó hallásfejlesztő játékot.

Régen a nagymamámnál volt egy hasonló játék, amiben műanyag golyók voltak és különböző hangokat adtak miközben ráztuk őket és meg kellett találni mindegyiknek a párját.

Emlékszem mennyire szerettünk ezekkel a golyókkal játszani.

Volt 12 tojásunk, így 6 féle anyaggal töltöttük meg ...

Ha már hiánycikk a wc papír, használjuk fel a gurigát is
Ha már hiánycikk a wc papír, használjuk fel a gurigát is

A wc papír mindig is alapfelszerelés volt egy háztartásban, de a korona vírus óta kifejezetten nehezen lehet hozzájutni, így lassan már luxus cikk lesz.

Emiatt gondoltam, hogy becsüljük meg minden részét, úgyis folyamatosan azon fáradozom, hogy hogyan kössem le a gyerekeimet kreatívan és élménydúsan egy lakásban, az itthon található alapanyagokból.

Így nekiálltunk guriga állatokat készíteni.

Nem is gondolná az ember, mennyi lehetőséget ad egy ilyen ...

Tic Tac város - kreatív program gyerekeknek
Tic Tac város - kreatív program gyerekeknek

Régóta gyűjtögetem a Tic Tac dobozokat, mert sajnáltam őket kidobni és úgy voltam vele, hogy egyszer majd kitalálok valamit, mire is használjam fel őket.

Most a karantén idején próbálok olyan kreatív feladatokat kitalálni a gyerekekkel, amik lekötik őket hosszabb ideig és azzal dolgozunk, ami éppen van itthon.

Éjjel kitaláltam, hogy csináljunk a dobozokból házakat, amiből várost tudunk építeni az autópályáinkhoz, de még a vonatpályák mellé is jól fel ...

Hogyan készítettem 3 emeletes házikó ágyikót
Hogyan készítettem 3 emeletes házikó ágyikót

1 hónappal a harmadik kisfiunk érkezése előtt, úgy döntöttem, hogy vegyünk egy 3 szintes emeletes ágyat és átalakítom a srácoknak egy hangulatos házikó ágyikóvá. Így majd később mindhárman egy ágynyi területen tudnak aludni és dekoratív eleme lesz a gyerekszobának.

Nagyobbik fiam sokszor kérte már, hogy szeretne valamilyen kuckós ágyat és emlékszem én is mennyire szerettem bunkert és különböző kuckókat építeni egy asztal vagy épp egy zongora alatt. ...

Régi ajtó felújítása fillérekből
Régi ajtó felújítása fillérekből

Volt egy régi ajtó, amit nem szerettünk volna kicserélni, mert elég nagy költséggel járt volna.

20190609_212534.jpg

Funkcióját tekintve tökéletes volt, vagyis a zsanérján kellett picit igazítani, hogy jobban csukódjon, de a kinézete kritikán aluli, mint mondjuk felújítás előtt maga az egész lakás.

Szerintem kb 50 éve nem nyúltak hozzá. Bocsánat a rossz minőségű képért, sajnos nem fotóztam be felújítás előtt az ajtót és ezt az egy képet találtam. Mondjuk ez a kép ...

Rákszűrés - pink pad mozgalom #éniselmentemszűrésre
Rákszűrés - pink pad mozgalom #éniselmentemszűrésre

Kitaláltam egy pink pad mozgalmat, ami arról szólna, hogy mennyire fontos eljárni a szűrésekre és igenis menő az, hogy foglalkozunk saját magunkkal.

Én is a szűréseknek köszönhetem az életemet, így gondoltam megpróbálok segíteni másoknak is.

Az ötletem az, hogy a kislányunk emlékére ültetett díszcseresznyefánk mellé állítunk egy rózsaszín padot, amire ráfestenénk, hogy #éniselmentemszűrésre . Ezzel egy régi padot újrahasznosítottunk és ...

Barkácsoljunk lehajtható asztalt erkélyre
Barkácsoljunk lehajtható asztalt erkélyre

Apukámnak van egy kis erkélye, ahol helytakarékosság miatt terveztem neki egy lehajtható asztalt, amin tud olvasgatni, enni, rejtvényt fejteni, de mégsem veszi el helyet. Nagyon praktikus tud lenni sok esetben, mert egy mozdulattal a falra lehajtható és így megmarad a tér az adott helyiségben. 

20190714_164936.jpg

Elég egyszerű megcsinálni, a legtöbb időt a festék száradása vesz igénybe.

Amiket vettem hozzá:

3 féle asztallap, polclap

1 zongorazsanér

2 zsanér

...

Az első kisfiam különleges érkezése
Az első kisfiam különleges érkezése

Párkapcsolatból család -

Az első kisfiam, Robin születése

 

Ma van Robin szülinapja és ilyenkor mindig újra és újra eszembe jut, hogyan is született meg, milyen érzések, félelmek voltak bennem aznap, mikor világra hoztam őt, így gondoltam leírom, hogy örökre megmaradjon ez nekünk és neki is.

Ez volt az a nap, mikor családdá, szülővé váltunk, így bátran mondhatom, hogy életünk legfontosabb és legmeghatározóbb napja volt 2013.07.23-a.

...

A gyerekek durván könnyen kaphatnak napszúrást
A gyerekek durván könnyen kaphatnak napszúrást

Közelítek a 40-hez, de eddig még nálunk sosem volt napszúrás a családban.

Mindig próbáltunk odafigyelni, hogy ne a déli órákban legyünk kint a napon, igyunk sok folyadékot, de eddig elkerült minket ez a napszúrás téma.

Eljöttünk nyaralni a 6 és 3 éves gyermekünkkel Horvátországba és annyira jól sikerült indítanunk az éves tengerparti családi mókázást, hogy az első pancsolást követően, ami 3 óra volt, a nagyobbik gyermekünk már napszúrást is ...

El**rosszalkod**ott esküvő
El**rosszalkod**ott esküvő

Sokáig gondolkoztam, hogy leírjam-e milyen volt az esküvőnk vagy sem, vagy csak a szép részét írjam le (ami nagyon kevés volt), de olyan sokan kértétek, hogy írjak róla, hogy végül merészen belekezdtem és őszintén leírom milyen is volt.

Hát ez nem lesz egy tündérmese és előre elnézést kérek az őszinteségemért, de arra gondoltam, hogy nem szépítek, az esküvőnkön minden a lehető legszarabbul sikerült.

A facebook-on, instán úgyis törekszünk ...

3x-os pozitív teszt
3x-os pozitív teszt

sziv.pngAzt hiszem, ez lesz a leghosszabb és legnehezebb írásom, amit valaha is meg kellett írnom. Nagyon nehéz kilépni a komfortzónámból és kitárulkozni a világ előtt azért, hogy segíthessek.

Rengeteg időnek, pontosan 4 évnek kellett ahhoz eltelnie, hogy képes legyek megírni a mi nagyon gyors lefolyású tragédia sorozatunkat. Folyamatosan halogattam az írást a megszólalást, pedig tudom, hogy nagyon fontos ez a téma és mindenkinek tudnia kell ezt, de egyszerűen nem ...

Moniro

Anya vagyok, nő vagyok, feleség vagyok és igyekszem kreatívan megélni a pillanatokat. Próbálok megosztani olyan praktikákat, gondolatokat, történeteket, amik másoknak is segítségükre lehet.

Friss topikok

Címkék

advent (1) adventi naptár (1) adventi ötletek (1) adventi program (1) ágy (1) ajtó (1) ajtófelújítás (1) anyaság (4) anyavagyok (3) asztalkészítés (1) baba (1) babagyász (1) baba elvesztése (1) barkács (1) barkácsanyu (3) barkácsmami (3) befőttesüveg (1) beltériajtó (1) család (1) családdal vagyok (1) csillár (1) csinádmagad (3) csináldmagad (4) design (2) diy (9) duplo (1) Duploból árnyékszínház (1) egészség (1) egyedi lámpa (1) Egy szivárvány baba születése (1) éniselmentemszűrésre (2) erkélyasztal (1) esküvő (1) Fali dekor (1) Fali kép (1) felújítás (1) Festmény (1) fiúszoba (1) generál kivitelezés (1) gesztenye (1) gesztenyebábu (1) guriga (1) gurigaállatok (1) gyerekekkel (6) gyerekkel (4) Gyerekkel festeni (1) gyerekszoba (1) Ha már hiánycikk a wc papír (1) hallásfejlesztő (1) használjuk fel a gurigát is (1) házasodunk (1) házasság (1) házikó (1) ház felújítás (1) Ha már hiánycikk a wc papír (1) hogy én leszek a világ legjobb anyukája (1) játék (2) játékötlet (3) játékváros (1) karácsony (1) karantén (1) kinder (1) kindertojás (1) kippkopp (1) kreatív (3) Kreatív (2) lámpa (2) lámpa készítés (1) lego (1) lehajthatóasztal (1) megelőzés (1) megtudodcsinálni (1) méhnyakrák (3) mentsük meg (1) Minden nap úgy kelek fel (1) Mit tegyek az adventi naptárba (1) napszúrás (1) ne dobjuk ki (1) nyaralás (1) ősz (1) otthon (1) perinatális gyász (1) pinkpad (1) rákszűrés (1) szülés (3) teherbe esés (1) tengerpart (1) terhesség (2) Tictac (1) tipptopp (1) újrahasznosítás (2) utazás (1) vetélés (1) wcpapír (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása