Moniro

Anya vagyok, nő vagyok, feleség vagyok és igyekszem kreatívan megélni a pillanatokat

Duplóból árnyékszínház

Gyerekeim imádnak legózni.

Azt hiszem ez az a játék, amiből sose nő ki az ember.

A duplo is nagyon sok kreatív ötletet ad, amit a kicsikkel könnyen meg lehet valósítani.

Mi most az árnyékszínházat készítettük el.

Nagyon egyszerű és gyorsan meg lehet csinálni még a picikkel is, aztán kedvünkre színészkedhetünk a különböző figurákkal a színpad mögött. Nagy élményt adhatunk ezzel a gyermekeinknek és igazi minőségi időt tudunk eltölteni velük.

Megmutatjuk hogyan is alkottuk meg:

20200401_135713.jpg

A színpad peremét készítettük el először, majd betettünk egy A4-es papírt, amit hátulról megtámasztottunk 1-1 torony duplóval.

20200401_140250.jpg

A papír mögött megépítettünk egy színpadot és egy hozzá tartozó telefontartót, ahova a mobiltelefonunkat be lehet tenni mint megvilágító eszköz. Ide akár egy elemlámpa is mehet, ha valakinek az jobban tetszik, csak nekünk épp az kimerülőben van.

20200401_140309.jpg
20200401_135903.jpg

A színházi szereplőket vagyis az állatokat egy hosszabb duplóra tettük és azzal mozgattuk őket jobbra-balra a szereplés közben,hogy a kezeink ne zavarják az árnyékuk sziluettjét.

Majd beültettük az izgatott közönséget :D20200401_135637.jpg20200401_140140-2.jpg

 

Próbáljátok ki, nagyon nagy sikere lett nálunk és a gyerekeket az ilyen kreatív-szituációs játékok fejlesztik a legjobban, ahol a saját fantáziájuk kibontakozhat.

Felváltva adhatjuk elő a különböző színdarabokat, miközben hol ők, hol pedig mi vagyunk a színészek.

Jó szórakozást,

 

Móni

A bejegyzés trackback címe:

https://moniro.blog.hu/api/trackback/id/tr2815580920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Moniro

Anya vagyok, nő vagyok, feleség vagyok és igyekszem kreatívan megélni a pillanatokat. Próbálok megosztani olyan praktikákat, gondolatokat, történeteket, amik másoknak is segítségükre lehet.

Friss topikok

Címkék

advent (1) adventi naptár (1) adventi ötletek (1) adventi program (1) ágy (1) ajtó (1) ajtófelújítás (1) anyaság (4) anyavagyok (3) asztalkészítés (1) baba (1) babagyász (1) baba elvesztése (1) barkács (1) barkácsanyu (3) barkácsmami (3) befőttesüveg (1) beltériajtó (1) család (1) családdal vagyok (1) csillár (1) csinádmagad (3) csináldmagad (4) design (2) diy (9) duplo (1) Duploból árnyékszínház (1) egészség (1) egyedi lámpa (1) Egy szivárvány baba születése (1) éniselmentemszűrésre (2) erkélyasztal (1) esküvő (1) Fali dekor (1) Fali kép (1) felújítás (1) Festmény (1) fiúszoba (1) generál kivitelezés (1) gesztenye (1) gesztenyebábu (1) guriga (1) gurigaállatok (1) gyerekekkel (6) gyerekkel (4) Gyerekkel festeni (1) gyerekszoba (1) Ha már hiánycikk a wc papír (1) hallásfejlesztő (1) használjuk fel a gurigát is (1) házasodunk (1) házasság (1) házikó (1) ház felújítás (1) Ha már hiánycikk a wc papír (1) hogy én leszek a világ legjobb anyukája (1) játék (2) játékötlet (3) játékváros (1) karácsony (1) karantén (1) kinder (1) kindertojás (1) kippkopp (1) kreatív (3) Kreatív (2) lámpa (2) lámpa készítés (1) lego (1) lehajthatóasztal (1) megelőzés (1) megtudodcsinálni (1) méhnyakrák (3) mentsük meg (1) Minden nap úgy kelek fel (1) Mit tegyek az adventi naptárba (1) napszúrás (1) ne dobjuk ki (1) nyaralás (1) ősz (1) otthon (1) perinatális gyász (1) pinkpad (1) rákszűrés (1) szülés (3) teherbe esés (1) tengerpart (1) terhesség (2) Tictac (1) tipptopp (1) újrahasznosítás (2) utazás (1) vetélés (1) wcpapír (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása