Moniro

Anya vagyok, nő vagyok, feleség vagyok és igyekszem kreatívan megélni a pillanatokat

El**rosszalkod**ott esküvő

Sokáig gondolkoztam, hogy leírjam-e milyen volt az esküvőnk vagy sem, vagy csak a szép részét írjam le (ami nagyon kevés volt), de olyan sokan kértétek, hogy írjak róla, hogy végül merészen belekezdtem és őszintén leírom milyen is volt.

Hát ez nem lesz egy tündérmese és előre elnézést kérek az őszinteségemért, de arra gondoltam, hogy nem szépítek, az esküvőnkön minden a lehető legszarabbul sikerült.

A facebook-on, instán úgyis törekszünk arra, hogy a dolgok szép, vidám, boldog oldalát mutassuk be, de valljuk be, vannak szörnyű napok is és ezt el kell fogadni.

Még frissen élnek bennem a percek, mert tegnap volt az esküvőnk.

20190524_175405_1.jpg

Izgatottan vártam ezt a napot és igyekeztem mindent szépen megtervezni nagyon minimál stílusban, de mégis meg legyen benne az a letisztult harmónia. 

Egy elég egyszerű nyári fehér csipke ruhát vettem, amire rákötöttem egy kék masnit. A varrónénim az alsószoknyáját megtoldotta vagy 20 cm-rel, mert az én magasságomra (180 cm cipő nélkül) nehezen lehet ruhát találni, mindenből kilóg mindenem :D Terhesen nem is éreztem, hogy ennél komolyabb ruhát szeretnék, illetve ezt majd szeretettel fogom hordani könnyű nyári napokon is a későbbiekben.

A párom nem szereti a felhajtást, szereplést, ő inkább egy szerény, visszafogott esküvőről álmodozott. Ebben én is partner voltam. A kék masniból készítettem a fiúknak csokornyakkendőt, a páromnak pedig díszzsebkendőt és a pici fátylamba, cipőmre és a legényfogó szalagomra is rátettem ebből a szalagból egy masnit. Így elég egyszerűen becsempésztem egy kis egységet mind a négyünknél.

 

20190529_110726.jpg

Nagyon sokat gondolkoztunk azon, hogyan is szervezzük meg az esküvőnket, gyerekekkel vagy inkább hagyjuk meg ezt a napot magunknak és ez csak és kizárólag rólunk, kettőnkről szóljon.

Bevallom az utóbbi volt a szimpatikusabb, mert tudtam, akkor egy nyugodt, csendes kis esküvőnk lesz, de ugyanakkor már ott vannak a fiaink, akik ha kimaradnak ebből, féltem egy életen át bánni fogom. Elképzeltem milyen aranyosan viszik majd a gyűrűket és milyen szép kis családi képek fognak készülni. Így meggyőztük magunkat, hogy az az igazi, ha ők is jönnek, hiszen már 4 tagú (majdnem 5) a család.

Maglódon tartottuk a szertartást, mert ott találtunk csak szabad helyet május 28-ára. Nekem fontos volt a dátum, mert 28-án ismerkedtünk meg 8,5 éve és erről minden hónapban megemlékezünk <3

Hihetetlen kedvesek voltak az anyakönyvvezetők és nagyon szépen, ránk szabva tartották meg a szertartást. Látszott, hogy tényleg szívből csinálják.

Mindössze egy fotóst vittünk magunkkal és tanúnak a testvérem és a párja jött a kislányukkal.

A bevonulás még rendben volt, látszott a fiúkon, hogy a gyűrűhordó szerepet nagyon komolyan veszik, hihetetlen aranyosak voltak és nagyon koncentráltak a feladatra.

7761-fotoberzay2.jpg

Mikor én beléptem a terembe, akkor látott meg először a párom a ruhámban és a teljes pompában. Azt az arcot sosem felejtem el. Olyan csodálattal, szerelemmel nézett, hogy azt a pillanatot örökre a szívembe zártam. Könnyes szemmel várt rám az anyakönyvvezetőnél és én boldogan tipegtem felé, hogy hivatalosan is összekössük az életünket.

Az első 5 perc még rendben volt, átszellemülten, meghatódva néztünk egymásra, aztán a 3 gyerek megunta a szertartást és elkezdődött a mocorgás, majd székre térdelés, egyik székről a másikra átülés és a végén már a szaladgálás is.

A testvéremék próbálták csitítani őket több-kevesebb sikerrel, de nagyon zavaró volt. Miközben épp a fogadalmunkat mondtuk és a boldogító IGEN-t, alig hallottuk egymást és közben olyan hangok közlekedtek a fülünkbe, hogy maradjatok csendben, nem szaladgálunk, csücsüljetek le.....hát elég lehangoló volt.

A szertartás közben elkezdett szakadni az eső, így a fotózásunk is veszélybe került, mert a Gödöllői Királyi Kastély kertjébe terveztük volna vagy B verzióként a Várkert bazárba.

A fotósunk látván a nagy vihart, mondta hogy így Gödöllőt hagyjuk ki, mert nagy sár lesz ettől az esőtől és menjünk akkor be a stúdiójába, ahol épp fotózás van, de az előszobában tudunk kattintani pár képet és addig hátha elmegy a vihar és utána majd átmegyünk a Várkertbe.

Elmentünk a stúdióba.

A fiúk az utcán ahogy mentek mellettem, nyilván ráverték a sarat a lábamra és a ruhámra, így egy foltos bocira jobban kezdtem hasonlítani, mint egy menyasszonyra, de később sikerült egy mosdóban lemosni magamról az utca mocskát.

Robin a szertartás után egy nagyot esett és kilyukadt a térdén a nadrág, így kevésbé volt elegáns a térdén kiszakadt nadrággal. Nem, egyáltalán nem voltam ideges.

Próbáltam mélyeket lélegezni...

Nem sokkal később Ronel, a kisebbik fiam nem vett észre egy pocsolyát és sikerült a műterem előtt beleesnie nyakig a vízbe. Mondanom sem kell, váltóruha nem volt nálunk. Tetőtől talpig vizes lett a gyerek, egyedül a csokornyakkendő úszta meg szárazon. A dolog pikantériája, hogy közben a fotós is elcsúszott a vizes kövön. 

Szóval ott tartottunk, hogy az egyik gyermekem csurom víz és ordít, a másik meg ott áll egy szakadt nadrágban, az eső meg ömlik.

Végül is mindenki ilyen esküvőről álmodozik már gyermekkorától kezdve:D

Ezek után a stúdió előszobájában igyekeztünk úgy csinálni, mintha mi sem történt volna és mosolyogni a fotósnak. Közben a testvérem próbálta ezerrel hajszárítózni Ronel ruháit, hogy megszáradjon, így a fotózás közben a hajszárító miatt semmit nem hallottunk a fotósból, aki próbált volna instrukciókat adni. A gyerekek nagyon unták már a várakozást, Ronel egy szál csokornyakkendőben ugrándozott és futkározott pucéran. Kb 1 óra volt, míg Ronel ruhája megszáradt és az eső rendíthetetlenül esett tovább. Így feladtuk, hogy legyen szép esküvői fotózás a természetben a gyermekeinkkel.

img_20190614_202049_549.jpg

Szóltunk a fotósnak, hogy ne várjunk tovább, mi se bírjuk idegileg, a gyerekek se bírják és elindultunk haza.

5 perccel később ahogy mindenki elindult hazafele, már kisütött a nap és kék lett az ég onnantól kezdve egészen estig. Mivel már mindenki elindult és idegileg sem éreztük az erőt, nem rángattuk vissza a fotóst, meg a tesómékat, hogy hátha most sütni fog még a nap és menjünk át a Várkert bazárba.

img_20190614_202049_556.jpg

Hát ilyen lett a mi esküvőnk. Tény, hogy gyerekek nélkül sokkal könnyebb, szebb, romantikusabb és stresszmentesebb lett volna, viszont ha otthon hagytuk volna őket, akkor meg életem végéig lelkiismeretfurdalásom lett volna, hogy nem hoztuk el őket és mi lett volna ha...

Így kipipálhatom a kis fejemben, hogy én mindent megpróbáltam :D

Szomorkásan, csalódottan néztünk egymásra, hogy ilyen esküvő adatott meg, de az jutott eszembe, hogy olyan szép életünk van, valószínűleg néha kell bele egy-egy ilyen belerondítás, nehogy elbízzuk magunkat :D 

img_20190614_202049_560.jpg

Azt hiszem ez az esküvő tökéletesen jellemzi, hogy milyen is Anyának, Apának lenni. 

Nehéz, kalandos, idegesítő, váratlan helyzetek tömkelege egy másodperc alatt előbukkanhat, mérgelődünk, befonjuk a hajunkat tőlük, aztán meg a világ legnagyobb szeretetével nézzük őket este a legrosszabb nap után is, hogy milyen jó, hogy itt vannak nekünk.

Hazaérve a párommal benyomtuk az Ice MC-től az It's a rainy day című számot, amit mindketten nagyon szeretünk és örültünk hogy végre vége van ennek a napnak.

Ha lehet pályázni a legrosszabb esküvő díjra, írjatok és jelentkezünk :D

img_20190614_202049_573.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://moniro.blog.hu/api/trackback/id/tr914870796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Moniro

Anya vagyok, nő vagyok, feleség vagyok és igyekszem kreatívan megélni a pillanatokat. Próbálok megosztani olyan praktikákat, gondolatokat, történeteket, amik másoknak is segítségükre lehet.

Friss topikok