Moniro

Anya vagyok, nő vagyok, feleség vagyok és igyekszem kreatívan megélni a pillanatokat

Barkácsoljunk lehajtható asztalt erkélyre

Apukámnak van egy kis erkélye, ahol helytakarékosság miatt terveztem neki egy lehajtható asztalt, amin tud olvasgatni, enni, rejtvényt fejteni, de mégsem veszi el helyet. Nagyon praktikus tud lenni sok esetben, mert egy mozdulattal a falra lehajtható és így megmarad a tér az adott helyiségben. 

20190714_164936.jpg

Elég egyszerű megcsinálni, a legtöbb időt a festék száradása vesz igénybe.

Amiket vettem hozzá:

3 féle asztallap, polclap

1 zongorazsanér

2 zsanér

csavarok

zománc

Összesen 8600 Ft-ot fizettem az anyagért. Csavar meg festék volt itthon, így azt nem számoltam bele.

Egy barkácsáruházban vettem számomra megfelelő méretű fenyő polcnak való falapot. Akkorát választottam, amekkora asztalt szerettem volna. Vettem mellé még méretben megfelelő 2 kisebb falapot is, ami az asztalunk tartókája lesz a falon, illetve a másikból lesz az asztallap kitámasztója.

20190412_134255.jpg

Ezt követően az asztallapom szélességéből levágtam egy csíkot hosszában, ahol majd a lehajtási pontja lesz.

Itt fontos, hogy kb 3-szor akkora legyen a levágott rész, mint az asztallap vastagsága, hogy le tudjuk jól hajtani. Tehát, ha az asztallap 1,5 cm vastag, akkor hagyjunk rá kb 4-4,5 cm-t.
20190412_143550_2.jpg

Felszereltem a 2 zsanért az asztallapra és a vékony levágott részre, majd az egyik lapot elvágtam átlósan. Ez lesz a kihajtókája az asztalnak.

Utána lemázoltam fehérre, mert az mindenhez megy és beleolvad a fehér falba.

A kihajtókára rátettem a zongorazsanért és rászereltem a másik lapra, ami majd a falon tartja az asztalt:

20190605_142909.jpg

Ezt a tartóka részt 4 erős tiplivel felfúrtam a falra, a kívánt magasságban. Fontos, hogy nagyobb tiplivel tegyük fel, mert az asztalra, ahogy rátámaszkodunk vagy jól megpakoljuk, kell hogy bírja.

20190605_144645.jpg

Végül az asztal tetejét ráfúrtam több ponton a falra felrögzített lapra. Nagyon fontos, hogy elő kell fúrni, hogy ne repedjen szét a fa.

Ezzel készen is vagyunk a lehajtható asztalkánkkal, nincs más dolgunk, csak élvezzük és büszkén pillantsunk rá, hogy ezt mi csináltuk.


20190714_164936.jpg20190714_165024.jpg20190714_165005.jpg  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://moniro.blog.hu/api/trackback/id/tr7414995608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Moniro

Anya vagyok, nő vagyok, feleség vagyok és igyekszem kreatívan megélni a pillanatokat. Próbálok megosztani olyan praktikákat, gondolatokat, történeteket, amik másoknak is segítségükre lehet.

Friss topikok